II. MIT TEHETEK ÉN, MINT SZÜLŐ?
Munkatársak
Programjaink
Kiadványaink
Továbbépzés
Kalandtábor
Cikkek
Játék
ADHD
bejelentkezés:
(06) 30
92-10-352
Egészen másképp kell bánni velük?
Különleges bánásmódra nincs szükség. Mint minden gyereknek, a fimótáknak is figyelemre, szeretetre, megértésre, elfogadásra és áttekinthetô játékszabályokra van szükségük. Különbséget csupán az jelent, hogy a fimóta gyerek számára létkérdés az elfogadás és az átgondolt, megfontolt szülôi magatartás.
Normális körülmények között például nem okoz különösebb bajt, ha a szülô kicsit indulatosabb, hamar elveszíti a türelmét és kiabálni kezd rosszalkodó gyerekével. A fimóta gyerek azonban szinte mindig "rossz", ezért a szülô a folytonos veszekedése, kiabálása vagy lelkizése a fimóta gyereket nem állítja le, és a szülô terheit sem csökkenti.
A fimóta gyerek szüleinek át kell gondolniuk, hogy mit tegyenek, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Gyakori, hogy a szülô dühét már nem is a gyerek viselkedése, hanem saját tehetetlensége váltja ki. Kapkodni kezd, ideges lesz, meggondolatlanul olyan büntetéseket ad, amit képtelenség lesz végrehajtani. Ilyenkor a szülô saját hitelét rontja a gyerek elôtt, ettôl lesz igazán dühös. A gyerek pedig az elutasítást és bizonytalanságot észlelve még nyugtalanabb lesz és még kibírhatatlanabbul fog viselkedni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek fejében nincsen rend. A rendet nekünk kívülrôl kell biztosítani. Ez a rend fog beépülni a gyerekbe. Ha mi darabokra esünk, a gyerek atomjaira hullik.
Hogyan lehet segíteni a fimóta gyereknek ?
Mit jelent a gyakorlatban az elfogadás
Milyen az ésszerű szabályrendszer?
Kevés és egyszerű szabályból áll. A szabályok a gyerek életkorához igazodnak. Érthetôek és jól szolgálják a gyereket és a család nyugalmát. Olyan viselkedés szabályokat kell felállítani, amiket a fimóta gyerek teljesíteni tud. Nem arról van szó, hogy föl kellene adni a zavaró viselkedés megszüntetésére irányuló követeléseket. A szabályok megfogalmazásával az a célunk, hogy a gyerek külsô segítséget kapjon ahhoz, hogy megtanulja viselkedését kontrollálni.Hogyan kell a gyerek életkorát figyelembe venni?
A szülô gyakran nem tudja, hogy amit megkövetel az sok, vagy kevés a gyerek életkorához képest. Eléggé általánosnak tekinthetô, hogy az elsô szülött gyerektôl korához képest túl sokat várunk el. (Ezen persze nem segít, az a szintén gyakori jelenség, hogy a "kicsit" még húsz éves korában is gyerekként kezeljük.)Nagy bajt általában nem okoz, ha egy szülô kicsit többet vagy kevesebbet követel a lehetségesnél. A fimóta gyerekek esetében azonban pontosan be kell tartanunk a "menetrendet". Követelményekre szükség van, mert ezek fogódzót adnak a gyereknek, de nem szabad olyasmivel terhelni a gyereket, amit életkora miatt képtelen lenne teljesíteni.
Szemléletes példa lehet minderre a rendrakás. Gyakran találkozom azzal, hogy a szülô megköveteli a három éves fimóta kisfiától, hogy amivel játszott tegye el, mielôtt elôvenné a következô játékot. Ezt 5-6 évesnél kisebb gyerekek általában képtelenek teljesíteni, a fimóta gyerekeknek pedig ez még idôsebb korban sem egyszerű. Az állandó pakoltatás nemcsak rossz hangulatot eredményez, de megzavarja a gyerek gondolatmenetét, a játék dinamikáját is. Ugyanakkor a fimóta gyerek esetében még fontosabb a rendhez szoktatás, mint egyébként. Meg kell tehát találni az ehhez vezetô, járható utat.
Lehet például az a szabály, hogy bizonyos idôszakonként (mondjuk ebéd és lefekvés elôtt) rendet kell rakni. Ugyanígy ki lehet jelölni egy helyet a lakásban bizonyos játékok számára. A szabályok fontosak, de ne követeljünk olyat a fimóta gyerektôl, amit az átlag gyerek sem tud teljesíteni.
Mit jelent az, hogy a szabály "belátható" a gyerek számára?
Mit értünk kevés számú szabályon?
Milyen az egyszerű szabály?
Rövid, könnyen érthetô és könnyen teljesíthetô. A rendrakás példájához visszatérve a következôket mondhatjuk. "Lefekvés elôtt rendet rakunk. A legót a piros dobozba tesszük, az autókat a kékbe, a dobozok a polcra mennek." A rendszer egyszerű, feltételek nincsenek és mindent pontosan közlünk.Kisgyereknek, különösen hiperaktív gyereknek reménytelen ilyet mondani: "Ha kész vagy a rendrakással, akkor mesélek". A gyerek elpakol valamit a szoba közepérôl, jelenti, hogy kész van és - legalábbis szerinte - jogosan várja a mesét. Persze nincs "rend" és nincs mesélés. Ekkor kezdôdik a veszekedés, mert a gyerek nem érti miért nincs rend, amikor ô "rendet rakott" és azt sem érti, hogy a felnôtt miért nem tartja be az ígéretét.
Néhány egyszerű
szabállyal egy sor kellemetlen következménytôl megszabadítjuk magunkat
és a gyereket. Egyszerűbb pl. azt mondani, hogy a lakásban tilos labdázni,
mint állandóan figyelmeztetni a gyereket, hogy ne rúgja a labdát, ne dobja
a növények vagy az ablak felé stb.
Alakítsuk át az egész lakást?
Azt azért nem, de gondoljuk végig, hogy kevesebbet aggódnánk és veszekednénk-e egy kisebb átszervezés után. Könnyen lehet, hogy a befektetett munka végül megtérül. Ha állandóan rá kell szólni a gyerekre, hogy ne nyúljon a porcelánhoz, vigyázzon, mert leveri a vázát stb. akkor kérdés, hogy megéri-e a porcelánt a polcon, a vázát a szobában tartani.A gyerekek gyorsabban nônek, mint ahogy észrevesszük. Ha lehetséges, a becsesebb, törékeny tárgyakat néhány évig olyan helyen kell tartani, ahol a gyerek nem, vagy csak meghatározott feltételekkel éri el.
Egy kis átszervezés után csökkenhet a lehetséges kár és a fontos szabályok száma. Lehet olcsó huzatot tenni a kanapéra, esetleg olcsóbb tapétát venni, amiért nem olyan nagy kár, ha összefirkálja stb. A lényeg az, hogy óvjuk a gyereket és csökkentsük a veszekedés lehetséges okait.
Idôsebb gyereknek is számít a környezet?
Hogyan értessük meg vele a szabályokat?
Miért kell mindent ötször elmondanom?
Miért nem hat a gyerekre sem a jutalmazás, sem a büntetés?
Ennek többnyire az az oka, hogy a gyerek nem tudja pontosan, hogy minek mi lesz a következménye. Az ok és okozat közötti összefüggés felismerése a fimóta gyereknek általában nem könnyű. Tovább nehezíti a helyzetet ha a reakció a szülô hangulatától, idegállapotától és a helyzettôl függ. A szülô esetleg tehetetlennek érzi magát és olyat mond, amit maga is megbán, illetve kénytelen lesz visszavonni.A rögtönzésbôl adódik az is, hogy az adott viselkedéssel a jutalom és a büntetés igen gyakran nincs valódi kapcsolatban. Pl. kiöntötte a levest az asztalra, ezért nem nézhet TV-t. Elkésett ebédrôl, ezért egy hétig nem biciklizhet. Az ilyen büntetést késôbb már maga a szülô is értelmetlennek, túlzónak tartja, a gyerek sem érti, igazságtalannak érzi és küzd ellene.
Fontos, hogy a gyerek tudja, viselkedésének mi a következménye, és érezze, hogy a büntetés jogos, nem bosszúállás, hanem valóban a hiba kijavítását szolgálja. Jobb "büntetés" ezért, ha segít kimosni az abroszt, illetve ha egy pár napig fél órával elôbb kell hazajönnie.
Tudni kell azt is, hogy a gyerek a szülô viselkedésébôl, reakcióiból sokkal többet tanul, mint a kimondott szavakból. Ha pl. a szülô egy pofon kíséretében üvölti a gyereknek, hogy nem szabad a kistestvérét bántani, akkor ezzel azt tanítja, hogy az erôsebb nyugodtan verheti a gyengébbet. Természetesen nem arról van szó, hogy el kell titkolnunk érzelmeinket, vagy indulatunkat a gyerek elôl. Az a fontos, hogy megmutassuk ezek kezelésének a módját: "Most olyan dühös vagyok rád, hogy még beszélni sem tudok veled. Bemegyek a szobámba, és ha megnyugodtam majd megbeszéljük, mi történt."
Ki az úr a háznál?
Az irányítás egyértelműen a szülô feladata és felelôssége. A problémás gyerek családjában azonban többnyire a gyerek uralkodik: minden a gyerek körül forog. Vacsora közben elromlik a hangulat, mert a gyerek megint rossz jegyet kapott. A jól tanuló testvérhez senkinek nincs szava. Végül a szülôk már egymás között is csak a problémás gyerekükrôl beszélgetnek, egymásra nem is marad idejük. A család hangulatát, programját a problémás gyerek határozza meg.Minden szülô tudja, hogy neki kell a gyeplôt kézben tartani, ehhez azonban nem elég az elhatározás, hanem megfelelô módszereket kell elsajátítani.
Hogyan legyünk következetesek?
A következetességhez tudnunk kell, mit akarunk elérni, mit akarunk megváltoztatni. Elôször is vizsgáljuk meg, hogy miben vagyunk következetlenek. Ebben segíthet az esemény napló, melyet legalább egy hétig kell vezetni. Egy hét után világossá válik a következetlenség forrása és az is, hogy a gyerek mivel tesz minket próbára.Mi az esemény napló?
A tekintélyelvű nevelés hatékony-e?
Nem. A magyarázat nélküli parancsolgatás a gyerek számára nem érthetô. A következetesség nem azt jelenti, hogy a szülô szava maga a törvény. A gyerek felé azt kell közvetítenünk, hogy a család egy jól működô rendszer, amelyben mindenki tudja mi a dolga, mi a felelôssége és miben számíthat a másikra. A vacsora, az új bicikli éppúgy mint a matek ötös nem maguktól lesznek, hanem a család működésének a következményei. A szülô panaszkodása, bármilyen jogos is, nem segít ("egész nap robotoltam, fôztem, mostam, és most sem ülhetek le miattad"), mert nem teszi vonzóvá a részvételt a rendszerben.Hogyan lehet bevezetni egy új szabályt?
Segíti-e a gyereket a rutinok kialakítása?
Nagyon. Nekünk felnôtteknek is segít a rutin, vagyis az, hogy nem kell minden öt percben azon gondolkodnunk, mi a következô teendô. A fimóta gyerek számára ez még fontosabb. A fimóta gyerek számára a külsô környezet rendje nyújtja a biztonságot. A feladat az, hogy ezt a külsô rendet szép lassan beépítsük az életébe. Nem véletlen, hogy a fimóta gyerekek rosszul tűrik a hirtelen változásokat, a zsúfolt programokat, a bizonytalan helyzeteket, a kapkodást - ilyenkor teljesen szétesnek.Azok a gyerekek, akik képesek rutinokat kialakítani és megtanulnak odafigyelni önmagukra, pontosan tudják, hogyan szervezzék az életüket. Tizenéves korban például képesek akár egy órával is korábban kelni, csak azért, hogy kényelmesen készülhessenek el reggel.
Hogyan alakítsak ki rutinokat?
Idôsebb gyereknél is szükség van a rutinok kialakítására?
Igen. A fimóta kamasznak, sôt a felnôttnek is lehetnek gondjai a munka szervezésével. Minél korábban kezdjük tanítani a technikát annál hamarabb és alaposabban sajátítja el a gyerek. A fimóta gyerek nem tud hatékony tervet készíteni egy adott feladatra, illetve ha megcsinálta, akkor nem tudja kivitelezni. Amikor egy fimóta gyerek nagyobb feladathoz fog, akkor önmagától nem tudja azt kisebb egységekre bontani. A feladatot így pillanatnyi hangulatától függôen vagy kilátástalannak érzi és hozzá sem kezd, vagy túl egyszerűnek gondolja, és akkor ezért nem érzi sürgôsnek.Nagyobb gyerek esetében mindig vele együtt alakítsunk ki a rendet, a rendszert. Mi csak segítünk a saját rutinjainak kialakításában. Javasolhatjuk, hogy írja le mit csinál, miután az iskolából hazajön. Kérdésekkel segítsük: "Jó, ezt most befejezted, mi a következô?" Soha ne engedjük, hogy a gyerek túl sokat vállaljon. A fimóta gyerek hamar lelkesedik, mindent megígér és hiszi is, hogy mindent meg tud csinálni. Nekünk kell tudnunk, hogy mire képes és csupán ennek teljesítését várjuk el a gyerektôl.
Minden eseményre elôre készítsem föl?
Mit jutalmazzunk?
A jutalomnak azt a viselkedést kell követnie, megerôsítenie, amit elvárunk a gyerektôl, amirôl azt gondoljuk, máskor is így kellene csinálnia. Vannak azonban olyan bonyolultabb viselkedésformák, amelyek egyszerre nem alakíthatók ki.Fontos lehet megtanítanunk a gyereket pl. arra, hogy hogyan kell illedelmesen enni, társaságban viselkedni. Ilyenkor a viselkedés egyik, számunkra legfontosabb elemét választjuk ki és csak arra fordítunk gondot: pl. szeretnénk elérni, hogy a gyerek étkezés közben ne ugráljon föl az asztaltól. Ezt csak fokozatosan tudjuk kialakítani. Elôször csupán annyit várjunk el, hogy az elsô fogást végig ülje. Segítsünk neki azzal, hogy beszélgetünk vele. Nézzük el, ha belevág szavunkba, hintáztatja a lábát stb., mert számára az egy helyben ülés komoly "munka" lehet. A valódi rosszaságokat (kenyérdobálás) azonban rögtön állítsuk le. A "balese-tekért" (kiönti a vizet, feldönti a sótartót) ne büntessük, de azt elvárhatjuk, hogy rendbe hozza amit elrontott.
A lényeg az, hogy ha sikerült a fô feladatot teljesítenie akkor jó hangulatban, nagyon dicsérjük meg. Ha a gyerek a megbeszélt szabályt betartotta, jutalom akkor is jár neki, ha egyébként elviselhetetlen volt.
Mikor adjuk a jutalmat?
vissza a tartalomjegyzékhezMiért fontos a fimóta gyereket jutalmazni?
A fimóta gyerekre igazából csak a jutalmazással lehet hatni. Szülôk gyakran mondják, hogy a gyerek nem igazán reagál a büntetésre. Így is van. A gyakori büntetések hatására ezek a gyerekek elsôsorban azt tanulják meg, hogy ôk mindig rosszat tesznek, a környezetük mindig bántja ôket valamiért, mindig számon kér rajtuk valamit. Ők is rossznak tartják magukat, de megváltozni nem tudnak.A szülôk gyakran nem tudják, hogyan segítsenek. Az olyan korholások, mint "ha oda figyelnél..., ha akarnád... stb." semmilyen támpontot nem adnak számukra. A negatív jóslatok "hiába ígérgetsz, tudom, hogy megint kibírhatatlan leszel a szegény nagymamánál" pedig kifejezetten a "rosszaság" felé lökik a gyereket.
Folyamatos és pontos visszajelzést kell adni a magatartásáról, a teljesítményérôl. Fogalmazzuk meg röviden a jót és a rosszat egyaránt. Sokat, nagyon sokat kell dicsérni, jutalmazni ôket. Sok kísérlet bizonyítja, hogy a fimóta gyerekek fogékonyabbak a jutalmazásra mint társaik, nem lehet ôket a jutalommal "elrontani". Az érem másik oldala, hogy a büntetésre kevésbé érzékenyek mint az átlag gyerek.
Miért nem tudom megdicsérni a gyerekemet?
Hogyan lehet a negatív kört megtörni? A kritikai megjegyzések számát a minimumra kell csökkenteni. Nevezzük meg konkrétan a helytelen cselekedetet, és ne úgy beszéljünk róla, mintha az a gyerek jellemének vagy személyiségének hibája lenne. Kerüljük az olyan kifejezéseket mint durva, lusta, önzô, felelôtlen stb., mert ezek a szavak mint címkék ragadnak a gyerekre és önbeteljesítô jóslattá válnak. Ha a gyerek "megtanulta", hogy ô lusta és durva, akkor úgy fog viselkedni, ahogy a címkéje elôírja a számára. Kerüljük az olyan szavakat mint "soha, mindig, már megint." Ha a gyerek azt hallja, hogy ô "mindig" rossz, "soha" nem veti le a cipôjét, akkor nem érdemes holnap sem erôlködnie.Maradjunk tehát a konkrét cselekedetnél. Akkor a gyerek is és a számon kérô felnôtt is tudja, hogy most egy konkrét tettrôl beszélünk, amit a jövôben lehet másképpen is csinálni. Ebben a felállásban világossá tehetjük a gyerek elôtt, hogy az embernek van választási lehetôsége és máskor másképpen választhat.
Hogyan indítható be a pozitív kommunikációs kör?
Hogyan kapcsolódjon a jutalom egy adott viselkedéshez?
Kell-e büntetni a gyereket?
A büntetést is át kell gondolni?
Igen. A valódi vészhelyzeteket leszámítva a büntetésnek éppen olyan átgondoltnak és kiszámíthatónak kell lennie, mint a jutalmazásnak. Sajnos van szülô, aki indulatból büntet és fájdalom okozás a célja. Ennek sokszor az az oka, hogy nem képes a gyereknek segíteni és ezért be akarja törni ("majd én megmutatom, hogy azt csinálja, amit én mondok"), vagy azt hiszi, hogy "kiverheti belôle a rosszaságot". A gyerekek azonban nem rosszak és nem szándékosan, gonoszságból tesznek helytelen dolgokat. A segítség elsô lépése, hogy elfogadjuk és megértjük, hogy biológiai problémái miatt a fimóta gyerek kevésbé tudja viselkedését kontrollálni, mint kortársai.A büntetés célja nem a bosszú, vagy az, hogy ezzel a szülô levezesse saját indulatait, hanem az, hogy visszajelzést adjunk a gyereknek a viselkedésérôl. Ha a gyerek megérti, hogy a kellemetlen viselkedés kellemetlen következményekkel jár, akkor csökkentjük a nem kívánt viselkedés gyakoriságát.
Hogyan kezeljük az enyhébb vétségeket?
A cél az, hogy bizonyos viselkedések elôfordulását csökkentsük. A gyerekkel tehát azt kell megértetnünk, megtapasztaltatnunk, hogy az adott viselkedés nem elônyös a számára. Ehhez természetesen nem kell mindig büntetni a szülônek. Sokszor a helytelen viselkedés magában hordja a büntetést is. Ha a gyerek összetöri dühében a kedvenc játékát, akkor adjunk számára segítséget, hogy veszteségét átélje, saját romboló dühét és annak következményét összekapcsolja. Ebbôl többet tanul, mintha kiabálni kezdünk vele és megfenyegetjük, hogy nem kap másik játékot.Fontos, hogy a gyerek pontosan értse, hogy mi váltotta ki a büntetést. Ellenkezô esetben a büntetést a felnôtt indulatkitöréseként éli meg (ami gyakran igaz is) és nem hozza kapcsolatba a helytelenített viselkedéssel.
Zavart okoz az is, ha a büntetés nem azonnali, vagy ha nem kapcsolódik szorosan az okhoz, mert akkor nem is érti miért kapta és folyamatosan küzdeni fog ellene. Gyakori ismétlôdés esetén pedig egyáltalán nem törôdik majd vele. Egy indulatba jött gyereket büntetéssel nem lehet "megszelídíteni". A cél nem lehet az, hogy indulatosságát megszüntessük, de segíthetünk a gyereknek abban, hogy ne veszítse el teljesen a fejét dühkitörései közben sem. Elmagyarázhatjuk neki, elôfordul, hogy az ember dühös lesz, de akkor ki kell találni mit csináljunk, pl. otthagyjuk a játékot és rá se nézünk két napig, kérünk segítséget a szülôtôl, iszunk egy pohár vizet, hogy eltereljük a figyelmünket amíg megnyugszunk stb.
Mibôl érti meg legjobban a gyerek, hogy mit várunk tôle?
Hogyan büntessem a gyereket?
A bezárás jó büntetési forma?
Nem. A gyereket ki kell vonni a forgalomból öt-tíz percre vagy akár egy órára, hogy megnyugodjon, illetve hogy távollétében rendezni tudjuk a helyzetet. A hosszú idôre szóló "bezárás" (pl. nem engedjük egy hétig biciklizni) senkinek sem jó. A gyereknek szüksége van a mozgásra és ha nem mehet ki, akkor a lakásban vezeti le ezt az igényét. Másrészt a gyerek többnyire elfelejti (sokszor mi magunk is), hogy miért is kapta a múlt héten a büntetést, csupán azt tudja, hogy ôvele kiszúrtak és ennek mi vagyunk az okozói. Egy összefüggést tanítottunk neki: mi kitolunk vele, mert valami nekünk nem tetszôt csinált, ezért ô is ki-tol velünk, mert mi is valami neki nem tetszôt csinálunk. Nem valószínű, hogy éppen ez volt a célunk a büntetéssel. Megkönnyíti a dolgunkat, ha hosszútávon próbálunk gondolkodni. Az adott viselkedés leállítása azonnali cél, hosszútávon az indulatok kezelését szeretnénk a gyereknek megtanítani. Sokszor, különösen| ha mi magunk is indulatosak vagyunk, megfeledkezünk a fontosabb célról. Ezért nem csak a gyerek, hanem magunk számára is fontos, hogy valamiféle rendszert alakítsunk ki. |  |
Milyen a hatékony büntetô és jutalmazó rendszer?
Átgondolt, fokozatos, elôre rögzített, a család minden tagja számára ismert, azonnali, az adott eseményhez kapcsolódó visszajelzés.Hogyan kezdjünk hozzá egy hatékony visszajelzô rendszer kialakításához? vissza a tartalomjegyzékhez
Mi a teendô, ha a szülôk nem értenek egyet a nevelésben?
Miért fontos, hogy a szülôk kompromisszumot tudjanak kötni?
Ritkán fordul elô, hogy a két szülô hasonlóképpen lássa ugyanazt a problémát. Ez természetes, de a következetes neveléshez szükséges az elvárások egyeztetése, kompromisszumok kialakítása. A következetesség és a kiszámíthatóság sokkal fontosabb, mint az, hogy egy adott problémát végül is hogyan oldunk meg. Ha nem sikerül közös álláspontot kialakítani, akkor szakember segítségét kell kérni.Egy jól kitalált és működô szabályrendszer kapaszkodót jelent a gyerek számára. A gyerek gyorsan megtanulja, hogy mihez kell alkalmazkodnia és tudja, hogy ebben a rendszerben hol az ô helye. A gyerek bizonytalanul érzi magát, ha a házastársak nem fogadják el egymást felnôtt embernek, ha egymást is nevelik és leköti ôket saját versengésük.
Nem veszik észre, hogy eközben a gyerek fokozatosan átveheti a család irányítását. A szülôk bizonytalanok, egymásnak ellentmondó dolgokat követelnek. A gyerek rendszeresen próbálgatja határait, hogy meddig mehet el. Végül is az történik, amit a gyerek akar, vagy legalábbis egyre inkább a gyerek körül forog minden.
A gyerek ezzel átveszi az uralmat a család felett, nem mintha ezt akarná, vagy ez jó lenne neki, hanem mert a szülôk irányítása bizonytalan. Mivel a szülôk nem értik mi történik, egyre tehetetlenebbnek és bizonytalanabbnak érzik magukat és még inkább egymást hibáztatják. A gyerek pedig annál inkább provokál. Ha idáig fajul a helyzet, akkor a családban már mindenki szerencsétlennek és boldogtalannak érzi magát.
A biztonságra szülônek és gyereknek egyaránt szüksége van. A biztonsághoz pedig kiszámítható rendszerre van szükség. Ebbôl a szempontból nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, milyen elvek szerint kell élni, sôt az sem fontos, hogy a rendszer tökéletes legyen. Működjön! Ezért szükséges a szülôknek kompromisszumokat kötni.
Meg kell mondani a gyereknek, hogy mi baja van?
Hogyan mondjuk el?
Hogyan segítsünk?
A segítség egyik legfontosabb eleme az, hogy megtanítjuk gyermekünket saját állapotainak felismerésére és arra, hogy milyen módon nyugtathatja meg önmagát. A szülôk nagyon hamar megtanulják, hogy mikor indul be a kismotor. "Úgy látom kezdesz feszült lenni, gyere a szobádba, találjuk ki, hogy mi nyugtatna meg." Bemegyünk a gyerekkel a szobájába és segítünk neki kitalálni, mihez lenne kedve. Amint lehet, magára hagyjuk egy idôre és megkérjük, hogy ha nyugodtabbnak érzi magát, szóljon. Ha nem sikerül megnyugodnia, akkor újra próbálunk neki találni valamit. A gyereknek nem jó a feszültség és maga is szeretne ettôl szabadulni. A fimóták ezért elfogadják a segítséget és viszonylag hamar rátalálnak önmaguk megnyugtatásának eszközére.Meglepô módon leggyakrabban valamiféle monoton tevékenység segít: karikát forgatnak a karjukon, ütemesen himbálják magukat, pörgetnek valamit az ujjukon és figyelik.
Nagyon fontos, hogy a fimóta gyerek számára tudjunk egy nyugodt sarkot biztosítani. Ha szétesik a környezet, a fimóta gyerek is szétesik. Kell, hogy legyen egy sarok, egy zug, ahonnan nem lát senkit, lefekhet az ágyra és megnyugodhat. Vannak, akiknek a halk zene segít. Hallgassunk a gyerekre, figyeljük meg és ebbôl induljunk ki. A célunk az, hogy segítsünk neki, hiszen ô jobban kínlódik mint mi, még akkor is ha ezt esetenként nehéz elhinni.
Hogyan kezeljük a testvér helyzetet?
Mondjuk meg a fimóta gyerek testvéreinek is? Nem az elmondáson van a hangsúly, hanem a megbeszélésen. Nem a címkét kell közölni, tehát hogy a testvér fimóta, hanem azt kell konkrétan megbeszélni, hogy milyen területen vannak a nehézségei és hogyan lehet neki segíteni. Ez nagyon könnyen megvalósítható, ha föladjuk az egyenlôség és az egyformaság elvét. A többi gyereknek is vannak problémái, nekik abban próbálunk segíteni.
Sok családban a szülôk egy mesterséges rendszer próbálnak erôltetni, amelyben igyekeznek egyformán kezelni és egyformán jutalmazni gyerekeiket. Ezzel megtanítják ôket arra, hogy állandóan méricskéljenek, nem kapott-e a testvér mégis többet, vagy kit szeret az anyu jobban stb. Az együttműködés helyett ezzel egy állandó versenyhelyzet alakul ki.
A gyerekek persze nem egyformák, más korúak, más neműek, más az ízlésük, másban tehetségesek stb. Ha megfogalmazzuk a különbségeket önmagunk és a gyerekek számára, akkor együttműködést tudunk kialakítani a családtagok között. Egy ilyen rendszerben mindenkinek vannak erôsségei és nehézségei.
A különbségek megfogalmazása után a megoldásról is könnyebb beszélni. Mondhatjuk például, hogy a fimóta gyermekünk néha nagyon nyugtalannak érzi magát. Ha ilyenkor félrevonul, akkor ne zavarja ôt senki. Megkérhetjük a rendrakásban ügyes testvért, hogy ô segítsen valami áttekinthetô rendet kialakítani testvére szobájában. Cserébe a fimóta testvér számára is találhatunk feladatokat, lehet, hogy jól tud segíteni a fogalmazásban, jó játék ötletei vannak, szívesen leszalad a boltba stb.
Egy pillanatra sem szabad azonban a testvér megsegítését feladatként kiszabni. A fimóta gyerekre nekünk kell vigyáznunk, ez nem a nagyobb testvért munkája. Örülhetünk, ha ilyen feladatot maga vállal, de ha a dolgok nem jól mennek, semmiképpen nem szabad ezért büntetést adni ("egy pillanatra bíztam rád, és máris mi történt"). Ha "másnak" kezeljük a gyerekeket, mint ahogy valójában azok is, akkor elmélyül közöttük az együttműködés. Megtanulják, hogy számíthatnak egymásra. Ennek hatására csökken a veszekedések száma is.
Mennyit játszunk a fimóta gyerekkel?
Nagyon sokat. A fimóta gyerekkel sok gond van, nem irányítható úgy, mint más gyerek. Ahhoz, hogy a szülô igazán el tudja fogadni a gyereket, mélyen meg kell ismernie és bensôséges kapcsolatba kell kerülnie vele. Akármilyen furcsa dolgot csinál is a gyerek, elítélni, címkézni nem szabad. Hányszor halljuk az utcán, játszótéren, hogy a szülôk odavetik a gyereknek: "csúnya vagy, rossz vagy, irigy vagy" stb. Ezt ôk se gondolják komolyan, valójában csak azt akarták mondani, hogy ami történt, az nem tetszett nekik.A kisgyerek azonban nem tudja önmagáról, hogy milyen, hanem folyamatosan tanulja a mi visszajelzéseinkbôl. Megpróbálom egy példával megvilágítani hogyan kapcsolódik mindez a játékhoz: A 2,5-3 éves fimóta kisgyerek nem épít a kockából, mint ahogy ezt a szülô elvárná tôle, hanem ütögeti, dobálja a kockákat. Ha megmutatjuk neki, hogyan lehet egy tornyot fölépíteni, akkor lerombolja és nevet. A gyermekére figyelô szülô ilyenkor belemegy a játékba, épít egy másik tornyot és hagyja, hogy a gyerek lerombolja. Ha közben még úgy tesz mintha félne, megijedne, a gyerek
 |
nem állítja le most a kicsit, akkor késôbb a bútorokat fogja a fejéhez hajigálni. Ezért kétségbe esik, veszekszik, büntet stb. Minden erejével azon van, hogy erôszakkal megszüntesse, "kinevelje" a gyerekbôl az agressziót. Holott a gyerek csupán a figyelmét nem tudja összpontosítani az építéshez, az agresszió nem benne van, hanem a szülôben. Ha játék közben a szülô állandóan a nemkívánatos, "kinevelendô mozzanatokra figyel, akkor jó hangulatú játékra nehezen kerülhet sor. A fimóta gyerek azonban segítségre szorul és ehhez megértés és sok-sok szeretet szükséges.
Mit játszunk a fimóta kisgyerekkel?
Miért nem érdekli ôket a mese?
Nagyon is érdekli ôket, de nem könyvbôl felolvasva. Fejbôl kell mesélni, rájuk nézve, arckifejezésünket és hangunkat változtatva. A könyvbôl olvasás személytelenebb, a gyerek magára marad a fantáziájával. Törekedjünk arra, hogy a fimóta kisgyerekkel folyamatos kontaktusban legyünk.Hány éves korig játszanak a fimóta gyerekek?
Adjunk otthoni munkát a gyerekeknek?
Feltétlenül. A családépítés egyik fontos eszköze a személyre szabott feladat és felelôsség. Ezzel érzékeltetjük, hogy mindannyian egy család tagjai vagyunk, a család működéséért mindenki felelôs egy kicsit. A feladatokon keresztül a hierarchiára is ráéreznek a gyerekek, hiszen ôk a szülôhöz vagy a nagy testvérhez képest csupán apró munkát tudnak elvégezni. A feladatokban megérthetô a dolgok jelentôsége is: ha valaki nem viszi le a szemetet, akkor az büdös lesz és nem lehet hová dobni a többit. Ha valaki nem megy le kenyérért, akkor nem lesz reggeli. Választási lehetôséget kell adni a gyereknek a feladatok között. Fontos, hogy csak olyan és annyi munkát engedjünk felvállalni, ami elvégezhetô.Járjon-e különórákra a fimóta gyerek?
A fimóta gyerek számára fontos a rendszeres elfoglaltság. Ezeknek a gyerekeknek nagyon könnyen elterelôdik a figyelmük és nagyon szertelenek, ami nem segíti ôket abban, hogy megtanuljanak kitartóan dolgozni. Ugyanakkor a fimóta gyerek a számára érdekes hobbiban nagyon kitartó. Meglepô módon a fimóta gyerekek gyakran szeretik a monoton tevékenységeket pl. horgászás, kövek gyűjtése stb. Általában olyan hobbinál kötnek ki, ami megnyugtatja ôket. A tartós hobbi a tüneteket is enyhíti: ha a gyerek egy területen megtanul figyelni, akkor ez a képessége könnyebben átvihetô már más tevékenységekre is. Nagyon fontos tehát, hogy sokféle tevékenységet kipróbálhasson a gyerek a megfelelô hobbi megtalálásához.Kényszerítsük-e a gyereket a megkezdett tevékenység folytatására?
A fimóta gyerekek
könnyen lelkesednek. Egyik héten mindennél fontosabb számukra, hogy népi
táncra járjanak, három hét múlva már unják a táncot és trombitálni szeretnének.
Mielôtt elkezdi a különórát vagy tanfolyamot, érdemes megbeszélni vele,
hogy meddig fog járni. Gyermekünk ismeretében mi tudjuk, hogy két hónapot
vagy egy fél évet határozunk-e meg. Bármilyen lelkes is a gyerek, a magunk
részérôl maradjunk a teljesíthetôség határain belül. Ezt követôen azonban
érdemes arra törekedni, hogy a gyerek ne kezdjen valami másba, mielôtt letelt
volna a megbeszélt idô. Így van lehetôségünk arra, hogy a változtatásokban
engedékenyek legyünk.
Támogassuk, sôt fogalmazzuk is meg a számára, hogy szeretnénk ha többmindennel megismerkedne, mert így tud jól választani.
Sportoljon-e
a fimóta gyerek?
Van olyan sport ami különösen ajánlott a számukra?
Minden sportnak megvannak a maga elônyei. Ha még nem kezdett bele semmibe, akkor fiúknak lányoknak egyaránt ajánlható az úszás, az evezés, a vízilabda, a pingpong vagy a kosárlabda. Az elsô kettô fejleszti a mozgásszabályozást, amire a fimóta gyerekeknek nagy szüksége van. Az utóbbi háromban a szabályok nagyon kötöttek és ezzel a folyamatos visszajelzés biztosítva van a gyerek számára. A legfontosabb azonban az, hogy a gyerek ízléséhez, alkatához, kívánságához igazodjunk, mert csak a kedvvel végzett munkának van fejlesztô hatása.Szabad-e a fimóta gyereket másokra bízni és saját programot csinálni?
Hogyan tudnánk kimozdulni, amikor olyan fáradtak vagyunk?
A fáradtság jogos és érthetô, de ne feledjük, hogy a kimerültséget elsôsorban a monotónia okozza otthon éppúgy, mint a munkahelyen. A legváltozatosabb munkában is a tevékenység nagy része kialakult rutinok alapján zajlik. A monotónia fásultságot okoz, amire az a legjobb orvosság, ha idônként valami egészen másba fogunk. Egy meghitt beszélgetés, kártyaparti a barátokkal, még inkább valami mozgás, sport elegendô lehet a feltöltôdéshez.Gyereknevelés az egész életünk?
Problémás gyerekek szülei rendszerint nagyon sok energiát és munkát fordítanak a gyereknevelésre. Mégis tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a gyereknevelés kitölti az egész életet. Élünk 70-80 évet, ebbôl legfeljebb 20-25 évig szól az életünk a gyerekekrôl.Sok szülô nem törôdik saját magával ebben a két évtizedben, ami késôbb többféle gondot is okozhat. Egyrészt nem árt tudnunk, hogy az a szülô tud igazán segíteni a gyerekek egészséges önállósodásában, az tud ebben a folyamatban jó mintát adni a gyereknek, aki megôrzi és építi a saját életét a gyereknevelés nehéz idôszakában is. A gyerek szempontjából is fontos, hogy a szülôk teljes éltet éljenek.
A másik szempont a saját boldogulásunk: ahogy a gyerekek felnônek, önállósodnak, a szülôi gondoskodás egyre inkább terhes lesz számukra. Az a szülô, akinek van a gyereknevelésen túl is elkötelezettsége, az egészséges derűvel tudja szemlélni gyerekei felnôtté válását. Élvezi, hogy a gyerekek is érdeklôdnek az ô munkája vagy hobbija iránt, ötleteket és támaszt kaphat és adhat ezen keresztül.
Kicsit fájdalmas lehet, hogy a kamaszgyerek már nem hozzánk fut minden bajával, hanem a kortársaival tölti az idejét, de a felszabadult idôvel nagyon is tud bánni az, akinek van saját fontos elfoglaltsága.
Sok szülô úgy érzi, hogy szakmáját, örömeit a gyerekért (vagy a házastársért) áldozta fel, és ezért az áldozatért hálával tartoznak neki. A gyereknek azonban nem az a feladata, hogy bennünket boldogítson azért a nagy jóért hogy felneveltük, hanem az, hogy kialakítsa saját életét. Örülhetünk neki, ha eközben továbbviszi a tôlünk kapott értékeket.
.  |