Hazaérkezés káosz nélkül
Milyen jó is lenne, hogy amikor hazaérünk, akkor a gyerek helyére tenné a cipőjét, kabátját és elmenne kezet mosni. Mindezt magától vagy egy emlékeztetésre. Ehelyett az ADHD-s gyerekek családjában, szinte biztos, hogy a gyerek berohan a lakásba, végig száguld a szobákon és útközben dobálja le magáról a dolgait. A kezét pedig egy fél órás kitartó küzdelem után fogja megmosni.
Úgy vélem, könnyebb megőrizni a hidegvérünket, ha megértjük mi történik a gyerek fejében. Nem rosszaságból viselkedik így és nem a szülő bosszantására. Egyszerűen nem épültek ki azok a pályák a fejében, amik lehetővé tennék, hogy az elvártak szerint viselkedjen.
Mint amikor egy pingpong labdát eldobunk. Pattog össze-vissza, mindennek neki ütközik, de ha egy csatornába helyezzük, akkor egyenesen, simán végig gurul. A feladat tehát, hogy ezt a csatornát kiépítsük.
Sokszor azzal érvelnek a szülők, hogy „Nem hiszem el, hogy nem tudja, hiszen mindennap elmondom neki.” Igaz, de neki olyan ez, mint amikor nekünk szól a rádió a háttérben. Ha figyelünk rá halljuk, ha másra figyelünk akkor nem halljuk, még akkor sem, ha mindig be van kapcsolva.
Az is probléma, hogy a szülő nem készül föl, nem tisztázza a célját, ezért meglepetések érik és arra feszülten vagy indulatosan reagál, onnantól már nehéz visszahozni a gyereket.
A fenti példámnál maradva, mint a karatéban, úgy kell begyakoroltatni azt a mozgássort, amit szeretnénk. Nagyon fontos, hogy hibás mozdulatok ne épüljenek be.
Először érdemes leülni és vizualizálni, elképzelni a helyzetet pl. ha több gyerek van tudom-e egyszerre tanítani őket, én mikor vetkőzzek le, hogy állítom meg, ha el akar szaladni stb.
Például: 1. vegye le a cipőjét, tegye a polcra, 2. vegye le a kabátját akassza föl, 3. menjen a fürdőszobába, mossa meg a kezét szappannal, 4. menjen az ebédlőbe, konyhába és üljön le az asztalhoz, vagy mehet a szobájába.
Ha kitaláltuk a menetet, akkor megbeszéljük a gyerekkel, gyerekekkel és kérdezzük meg, hogy vissza tudják-e mondani mi a hármas, mi az egyes.
Másnap hazafelé újra megbeszéljük, és az ajtó előtt ismét, addig nem nyitjuk ki, amíg nem mondják el. Amikor bemegyünk a lakásba, akkor csak arra kell figyelni, hogy úgy álljunk a folyosóra vagy a gyerek útjába, hogy ne tudjon berohanni.
Azt kell elérni, hogy a gyerek legalább három-négy hazaérkezéskor ugyanúgy csinálja végig a rutint, azaz rögzítse a helyes mozgássort. Ezért ne mondjuk, hanem a gyerektől kérdezzük, hogy mi a következő lépés. Mindig tegyük hozzá a számokat is, hogy az is rögzüljön, hogy amikor hazaérkezik mi az a három-négy dolog, amit rutinszerűen, azaz automatikusan meg kell tennie.
Általában egy hét után már csinálják maguktól és egy pár napig minden rendben is megy. Utána azonban egy értelmes gyereknek ki kell próbálnia, hogy ez egy rendszer és most már mindig így marad-e. Biológiai létünk alapja, hogy a környezetünket folyton tesztelni kell, hogy változtak-e a körülmények, a feltételek.
Ilyenkor dőlnek el a dolgok. Hazajövünk és már sem a szülő, sem a gyerek nem figyel. A gyerek berohan, mint régen. A szülő meg veszekszik, mint régen. Ha így történne, akkor visszaesnénk oda, ahonnan indultunk.
Ezért fontos, hogy, amikor a gyerek berohan é s szétdobálja a cuccait, akkor azt szedjük össze, mondjuk azt, hogy „visszajátszás következik” vagy „visszatekerjük a filmet”. Vezessük ki az ajtón és játsszuk el újra a hazajövést, most már a megfelelő sorrendet betartva.
Ne veszekedjünk a gyerekkel, ne használjunk semmilyen jelzőt, csak azt a három-négy lépést ismételtessük el vele, amit csinálnia kell. Utána dicsérjük meg.
A helyzet tesztelése a gyerek részéről egyre nagyobb időközökkel, de egy párszor még megtörténhet. Ilyenkor figyeljünk és mindig ugyanúgy, a fent leírt módon reagáljunk.
Ha nem így teszünk mert „éppen kifutott a leves... sírt a kicsi....telefonált a főnököm....”stb.
ami mind lehet nagyon igaz és nagyon fontos, de ez a gyerek fejében kiépülő „csatorna” szempontjából olyan, mint amikor a víz átszakítja a gátat. Aktuálisan mindegy, hogy mi az ok, a víz ömlik, a gyerek viselkedése szabadon áramlik, a kontroll elveszett.
A gát azért is egy jó példa, mert a viselkedés kontrolljának a visszaépítése ugyanolyan macerás, mint a gát újra építése. Ezért inkább, ha lehet egyszer gondoljuk végig, egyszer csináljuk végig és akkor egy problémával tényleg kevesebb gondunk lesz.
Ha tetszett a post, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van akkor kérjen időpontot: